|
Gyermekekért tekernek
Idén a balesetben megsérült gyerekekért tekernek augusztus első hétvégéjén a Balaton körül egy jótékonysági bringatúrán résztvevők, köztük a különböző parlamenti pártok, valamint a tavaly hasonlóan megsegített vak fiatalok képviselői is - számolt be Lászlóvári Thoma Csongor főszervező az MTI-nek.
Tavaly rendeztek először jótékonysági bringatúrát a Balaton körül, amelyen tandemekkel látó és vak, illetve gyengénlátó gyerekek, fiatalok és különböző pártok képviselői vettek részt magánemberként, a látáskárosult gyerekek részére gyűjtve adományokat. Akkor több mint száz résztvevője volt a jótékonysági akciónak, idén hasonló vagy még nagyobb érdeklődésre számítanak a szervezők.
A tavalyi adományokból 1,5 millió forint értékben kaptak tandemkerékpárokat a vak és gyengénlátó gyerekek. Az idei akcióval a balesetben megsérült fiatalok életkörülményein kíván javítani javítani az SOS Magyarország Jótékonysági Mozgalom a Közlekedési Sérültek Alapítványán keresztül. A jótékonysági bringatúra augusztus 7-én délelőtt 9 órakor indul a siófoki víztoronytól. A résztvevők két nap alatt biciklizik körbe a Balatont. Az eseményről további részleteket a www.bringato.hu honlapon lehet olvasni.
Vissza
A lap tetejére
|